Ment-e a világ a könyvekkel elébb?
A napokban adtam le egy tankönyvfejezetet, amiben "a nem egy gén által kódolt viselkedés variánsok öröklődésének statisztikai módszereken alapuló vizsgálatába" (brrrrr!) kellett bevezetnem jobbára pszichológus hallgatókat. Aki látott már pszichológus hallgatót, az tudja, hogy a probléma nem triviális.
A legnagyobb akadály, hogy eleve hülyének gondolja magát a matematikához, ezért azzal az érzéssel kezd neki -muszájból és nem érdeklődésből (sic!) -, hogy úgy se fog menni. Ha egy ilyen diákkal sokat és sokféleképpen foglalkozol személyesen, talán át tudod lendíteni azon az akadályon, ami után már maga, játszva képes haladni. De sok a diák, kevés a tanár, s marad a könyv.
Ilyenkor persze hajlamos vagy azt hinni, hogy sokféle, a részképességek fejlesztésére irányuló on-line feladat, amiből a diák szükségletei szerint válogathat még jobb is lehet, mint a személyes foglalkozás, de mindenképpen jobb, mint a rugalmatlan, szükségképpen egysíkúbb nyomtatott szöveg, ami vagy teljesen vagy nagyrészt nélkülözi az interakciót.
Miért töltök akkor mégis napokat, heteket és olykor éveket tankönyvek írásával? Aki tankönyvet ír, az maga is tanul. Tovább megyek: aki könyvet ír, az maga is tanul. Magáról, a világról, a könyv tárgyáról. Összefoglal, befejez, lekerekít. Egy egységes, új mikrokozmoszt hoz létre. A jó író remek tanító. Mester, akit szívesen hallgatunk.
Megosztani, megértetni és ezáltal megérteni majd tovább lépni. A relatív befejezettség is megkülönbözteti a könyvet az on-line segédanyagtól, ami folyamatos javítás, bővítés, fejlesztés tárgya.
És megy-e a világ a megértés, a tanulás és tanítás által elébb? A mi emberi világunk, mintha épp ezen alapulna. Megy az ember az úton, s időnként megpihen.
Költői vallomás a Gutenberg-galaxis két oldaláról...A jó oldalaiba belenőttünk, a rossz oldaláról meg ilyesmiket lehet olvasni: (Jeanette Böhme fő tézise a Könyvkultúra vége c. könyvéből): Miközben az iskola ragaszkodik könyvkultúra monopóliumához, addig a diákok a másodlagos szóbeliség és az interaktív, hálózatos tudásforrások világa fele közelednek. Az ebben a közegben érvényes tér- és időelrendeződések kerülnek konfliktusba az iskolai könyvkultúra lineáris tipográfiai paramétereivel. A könyvkultúrára alapozott iskolai oktatási monopólium megakadályozza azt, hogy a társadalom a multimediális tanulás világába beletanuljon.
ReplyDeleteAz iskolában a könyv a központi tanulási médium. ...“a könyvnyomtatásra alapozott oktatási architektúrák fokozott képzési értékének hangsúlyozása -- a többi multimediális felépítmény rovására -- arra a kísérletre utal, hogy a könyvkultúra utolsó és leginkább központi monopóliumának birtokosát, az iskolát védelmezze.”
Amiről írsz az a szociológiai aspektus, nem? Tény, hogy amíg a tanár generáció tömegesen nem megy a netre, s fedezi fel magának az értékeit - azt is hogy segíthet neki az oktatásban, könnyíti az adminisztrációt, csökkentheti az info gyűjtés terheit -, amíg az oktatás nagyon elvont "elvek", s nem konkrét célok mentén szerveződik (a kompetencia alapú oktatásszervezés ebbe az irányba tett óriási lépés, gondolom) addig szerintem is visszahúz és ijesztő mértékben kontraproduktív.
ReplyDelete