Magyarországon csak a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők nem tudnak angolul
Olvasom az Átlátszó Oktatás blogbejegyzéséhez írt kommenteket és elámulok: könnyű volt a szöveg, minek ez a hiszti. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a felsőfokú nyelvvizsga nem ér semmit. A kommentelő bezzeg tökéletesen megoldotta a feladatot. Mindent értett, pedig csak x (x=2,3,4) éve tanul angolul. Igen, elképzelte, hogy megoldotta otthon, a gép előtt ülve, nem egy tanteremben, huszad magával, közelebb-távolabb ülve a hangszórótól egy óriási téttel terhelt vizsgán. Ha halkították nem lehetett hallani, ha hangosították torzult, nem lehetett érteni. Mindegy is.
A lényeg, hogy a magyar érettségi jó, a nemzetközi standardokkal dolgozó nemzetközi nyelvvizsga-rendszer rossz. Ebben a hitében nem lehet megingatni azokat, akiknek az a fontos, hogy megmutassák: okosabbak, jobbak másoknál. Nekik a 35%-os átlagos teljesítmény az első feladatban a másik kettő 65%-os teljesítéséhez képest nem a feladat hibája, hanem a vizsgázóé. Vajon akkor is ezt gondolnák, ha ők lettek volna a szenvedő alanyok? Ha az ő egyetemi felvételijük múlik ezen a pár ponton? Hányan képesek az országban 470 pontot összeszedni? És ha csak 469 pontot érnek el, vajon hány van közülük, akiknek a családja képes az egyetemi tandíjat megfizetni?
Ha nálam teljesítenek ilyen rosszul a hallgatók, első körben magamban keresem a hibát. Elszúrtam a feladatot? Mit nem tanítottam meg? Hol fogalmaztam rosszul? Milyen készség hiányozhat, ami miatt rosszul teljesítenek? Ha elszúrtam egy feladatot, azt azonnal kompenzálom. Ha nem, következő évben változtatok azon, AHOGY az adott témát tanítom. Vannak olyan országok, ahol az egyetemi oktatók nincsenek egyedül ezekkel a problémákkal. Dániában például a vizsga dolgozatokat más egyetemen javítják, mint ahol íratják és a tömegesen rosszul sikerült dolgozatok érvénytelenítésére külön eljárás van. Nálunk nem ismeretes ilyen intézmény.
Ezek után jobban megértem a hallgatásba burkolódzó angol tanárokat. Jobb az érettségi vizsga korrektségét nem firtatni, mert pillanatok alatt ellenük lehet fordítani a közhangulatot. A kirívóan rossz részeredmény semmiképpen nem lehet az érettségit összeállító csapat hibája, szinte szentségtörésnek számít maga a gondolat is. Ők csak haladni akartak a korral. Csak egy kicsit nyomták meg, csak egy kicsit visszhangosítottak. Meghallgatták, hogy ez egy osztályban, egy szál lejátszóról, hogyan fog szólni? Tesztelték átlagos vizsgakörülmények között valakiken, akik megfelelő szinten beszélik az angolt? Biztosan nem, mert az ilyesfajta javaslatoknak évek óta ellenállnak.De nem hibázhatnak, hisz Magyarországon a kormány és intézményei, az általuk kiválasztott személyek és csoportok nem hibáznak. Ez a hibátlanság a magyarság teljesítményük.
Szóval itt mindenki tökéletes és remekül tud angolul, remekül készít feladatsort és javító kulcsot, csak azok a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező érettségizők gyengék, akiknek csaknem az ötöde nulla pontot kapott erre a feladatra. Gratulálok!
Én a magam részéről néhány dolgot megjegyeznék. Előszöris azt, hogy ugyan a szerző biológus bizonyára jól tud angolul, földrajzosként viszont én is értek valamicskét a biológiához, mégse kritizálok egy egész rendszert, ha esetleg legközelebb a biolóiai érettségi körül robban ki botrány. Nyelvet tudni, bármilyen szakmához érteni egészen más dolog, mint értékelhető tesztet az adott szakra összeállítani, főleg, ha az szöveghallgatási feladat, és ha az ember a szakmához nem is igazán ért.
ReplyDeleteMásrészt erősen vitatható szakmai szempontból annak gúnyos taglalása, hogy akkor persze „a felsőfokú nyelvvizsga nem ér semmit”, és „a nemzetközi standardokkal dolgozó nemzetközi nyelvvizsga-rendszer rossz.” Miért, állította valaki akár ezeket, akár ezek ellenkezőjét?
Szerző aligha emlékezik azokra a 80-as évekbeli támadásokra, amik az akkori Rigó-utcai nyelvvizsgarendszert mint egyeduralkodó vizsgaközpontokat érték, pedig ők még igyekeztek új vizsgáztatóikat szakmailag fölkészíteni az azonos elveken alapuló vizsgáztatásra. Szerző főleg arra nem emlékszik, hogyan zajlott azután a vizsgarendszer átformálása. Nem tud arról, hogyan választották ki azokat az intézményeket, amelyek vizsgáztathatnak, melyek közé például a remek tanári karral rendelkező Külkereskedelmi Főiskola nem tudott bekerülni, inkább beolvasztották az intézményt a Vendéglátóipari Főiskolába, ahogyan a 90-es évek összevonási nekibuzdulása sok más intézményt is elsöpört. E változások következtében kialakult egy rendszer, ahol lehet ügyeskedni, de legalábbis ki lehet választani a legolcsóbb vizsgaközpontot, amelyről természetesen közismert, hogy ott át lehet menni. Én magam már korábban abbahagytam a vizsgáztatást a Rigó-utcában, mert már azzal a díjjal is elégedetlen voltam, amit még akkor kaptam. Kétséges, hogy az értékükben tovább zuhanó díjak mellett a legjobb szakemberek és vizsgáztatók maradtak volna meg a hirtelen tucatszámra megjelenő vizsgaközpontokban. Márpedig nem lehet versenyárakon vizsgát meghirdető központoknál emelkedő vizsgáztatói díjakra, így a legjobb szakemberekre se számítani.
A Rigó-utcában időnként még ellenőrizték az egyébként párosával dolgozó vizsgáztatókat. Teszik ezt ma bármelyik központban? Van rá emberük, idejük, pénzük? Ki állíthatja, hogy ebben a korrup országban éppen a nyelvvizsgáztatókat ne lehetne megkenni, hogy legalábbis a legtöbb központ „jó nemzetközi standardokkal” dolgozna? Egy biológus?
Nem tudom továbbá, honnan veszi a szerző, hogy a magyar érettségit akárcsak a többség jónak tartaná. Talán elfelejtette, hogy évtizedeken át zajlottak viták e rendszer megreformálásáról, ami ismételten ugyanúgy lezajlott, mint a tananyag többszörös reformja, és ugyan ki elégedett vele? Ez nem hit kérdése, de a többség amúgyse hisz ebben. Viszont ilyen felzúdulás még nem volt a hallgatási anyag ellen, eddig tehát tűrhetően ment a rendszer ezen része, nem kellett volna, hogy nagyon megváltoztassák.
Szakmailag örülni kell annak, hogy egyáltalán van már szöveghallgatás, és hogy bőven vannak hanganyagok, amikkel fel lehet készülni. Két évtizeddel ezelőtt még nem volt ’magnó’ az érettségin, akkor éppen ezért nem akartak a diákok hanganyagot hallgatni egy olyan országban, ahol egyébként alig lehet eredeti angol beszédet hallgatni. Az talán jobb volt?
Folyt. köv.
Folyt.
ReplyDeleteHa az egyik feladat eredménye kiemelkedően eltér egy másiktól, annak számtalan oka lehet. Azt kérdezni, hogy kinek a hibája, az már megint a Magyarországra jellemző bűnbak-keresés. De ha okokat keresük, akkor azt is tisztességesen és logikusan kell tenni. Tanítás folyamatában a rosszul teljesítés okát egyénileg, mint tanár, megkeresni, az egy dolog - egészen más egy országos rendszer esetleges rossz teljesítményét mint végeredmény okait közösségileg megtalálni. De egy feladat alapján más szakosként, a korábbi órákon és az érettségiteremben jelen nem lévő szülőkként, vagy éppen nem vizsgázóként, egyszóval laikusként az egész rendszert hibáztatni, az enyhén szólva is túlzás.
Szintén túlzásnak tartom, hogy az anyagot összeállító csapatot hibáztassuk. Nekik a feladatok létrehozása volt a dolguk, nem az intézményi felügyelet és a körülmények biztosítása. Akik pedig a körülményekért felelősek, azok minden esetben a vizsgát lebonyolító iskolák. A felügyeleti szervek mit se tehetnek arra az esetre, ha akár több iskolában is rossz minőségűek a CD-lejátszók. Az adott intézmény dolga, hogy ezt orvosolják, és időben. Ahogyan az év során nyilván ők is azokon a lejátszókon tréningezték a saját tanulóikat, azoknak alapból működniük kellett. A hanganyag pedig, a többi feladathoz hasonlóan bizonyára titkos volt, ugyan kiken tesztelhették volna, és mik lettek volna azok az átlagos vizsgakörülmények? Ha az intézményben túlhangosították, vagy lehalkították és nem lehett hallani, az az intézmény hibája, de akkor a nagyszájú nemzedék vizsgázó tagjai miért éppen ebben a számukra oly fontos szituációban nem tudtak tiltakozni? Lehet, hogy tulajdonképpen ott még egészen jól hallották, csak az eredmények fényében nem?
Ami pedig a felvételizők kockázatait illeti, szerző már elfelejtette, hogy kb. 40 évvel ezelőtt még csak a korosztályos diákság 1-2 %-a juthatott egyetemekre, tehát az eredménytelenség kockázata közel 99 %-os volt. Olyan embereknek is csak harmadjára sikerül néha a felvételi, akik között azóta egyetemi tanszékvezetők is vannak. A mai diákságnak ellenben 35-40 %-a kerül egyetemre, még a nem fizetős helyekre bejutók korosztályi aránya is jóval magasabb az évtiezedekkel ezelőttinek, az elbukás kockázata is ennek megfelelően jóval kisebb. Az pedig, hogy a nagyobb résznek fizetnie kell, az nem az egyetemek felelőssége, majdnem az egész közoktatás hadakozott e rendszer bevezetése ellen. Ott tessék panaszt emelni, ahol ennek felelősei lakoznak.
Ez a magas bejutási arány egyébként nem azt jelenti, hogy a mai diákok ennyivel tehetségesebbek lennének. Csak azt, hogy alacsonyabbak lehetnek a követelmények, és azt, hogy a maiak ennek megfelelően többen vannak. Tehát esetenként többen lehetnek sikertelenek is közülük. Időnként.
Ha már a magyarságra igyekszünk valamit kenni (bár nehezen értelmezhető az „Ez a hibátlanság a magyarság teljesítményük” kitétel, de talán ezt akarta kifejezni), akkor az a rengeteg csúsztatás jellemző a magyarságra, amit ez a bejegyzés tartalmaz.
Még azt felejtettem az előbb megjegyezni, hogy mi lehet az oka a tanárok hallgatásának.
ReplyDeleteEgyrészt nem mindenki hallgat, sokan segítnek tanáccsal a tiltakozók facebook-csoportjában.
Másrészt általában május közepétől van a leghajtósabb időszak. Ha még emlékszik rá, az érettségi dogák kijavítása, utolsó dolgozatok íratása és javítása a többi évfolyamokon, a folyamatos érettségi-íratás, majd a szóbelik lebonyolítása, miközben le kell zárni a tanévet. Kicsit más, mint az egyetemi év vége.
Harmadrészt lehet, hogy egyszerűen azért, mert alapból csak őket nem kérdezte meg egyik érdekelt fél sem. Mint rendesen.
Kedves Hozzászóló!
ReplyDeleteKöszönöm az alapos hozzászólást. Sajnos az egyetemi félév vége sem olyan, mint régen, hasonló feladatokkal küszködünk, mint a középiskolai kollégák. Ezért csak röviden reagálok.
1. Az elemzés annak megállapítására irányult, hogy az első feladat nehezebb volt, mint a következő kettő. Ezt bizonyítottnak látom.
2. Az adatok alapján próbáltam felső becslést adni az országos átlagos pontszámra, amit én naív kirívóan alacsonynak tartok felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők részéről.
Ennek megállapításához nem kell angol tanárnak lenni.
Nem látom, hogy hol csúsztattam?? Gondolom a hozzászóló sem vitatja, hogy a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők tudásszintje jobb, mint az azzal nem rendelkezőké. Ezt egyébként az adataink is mutatják. Az érettségi összeállítói olyan hallás utáni szövegértés feladatot adtak és úgy pontozták, hogy abból átlagosan négy pontot sem tudtak összeszedni ezek a diákok, s amiből ötödük nulla pontot szerzett. Ezt én, a laikus oktató kriminálisnak tartom egy érettségi vizsgán.
A "nagyszájú nemzedék" kitétel sértettségre utal. Én egyáltalán nem érzékelem ezt a nagyszájúságot, sőt éppen az ellenkezőjét tapasztalom. És nem negyven évre visszamenőleg értékelném a magyar oktatás, érettségi helyzetét, hanem a célkitűzésekhez viszonyítva. Mit akarunk elérni? Hogy a diplomások aránya elérje az európai átlagot ne kullogjunk hátul és ne nehezítsük az egyetemre kerülést.
Az angol tanárok zöme pedig hallgat, tiszteletem annak a nagyon kevés kivételnek, aki tesztet csináltat, adatot küld és segít a Facebook-on. Van valamilyen egyesületi, testületi állásfoglalás, nyilatkozat amiről nem tudok?